Miután az előző két napot az óráimra való készüléssel töltöttem, ma délután-este elmentünk kirándulni. A program fakultatív volt, és eredetileg sokan mentünk volna, de jó néhányan meggondolták magukat az utolsó pillanatban az eső miatt. Nos, ők rosszul döntöttek. Két helyre mentünk el, először egy, a hegyek között eldugott buddhista templomot néztünk meg, majd a Kunming környékén helyi jellegzetességnek számító meleg vizű forrásokra épített egyik fürdőbe.

A templomhoz helyi járatos busszal mentünk. Hihetetlen, hogy 1 yüanért, azaz 37 forintért fél óráig buszoztunk. A holland sráccal azt beszéltük, hogy ez a pénz Hollandiában valószínűleg egy megállóig sem lenne elég. A templom a hegyek között van, több épületből áll, díszes kapuval, saját kerttel. Több helyen láttam, hogy az ilyen templomok előtt rengeteg füstölőt égetnek, ami kellemes illatot kölcsönöz az egész templom környezetének. Az egyik épületben papok és hívők imádkoztak, miközben körbe-körbe járkáltak énekelve, buddhista ruhákban. A papok fejét (mind a férfiakét, mind a nőkét) leborotválják. Egészen szokatlan hangulata volt, soha nem láttam még ilyet. Egy másik épületben egy kb. 4 m magas buddha szobor körül ültek a hívők. A központi asztalnál a papok kántálták az imát, arra az ütemre, amit az egyikük dobolt. A hívők párnákon ültek a földön és olvasták az imakönyvet. Érdekes, hogy a műanyaipar még a templomokba is betört: itt is és máshol is a buddha szobrok aranyszínű műanyagból voltak. A terem két oldalában is volt kb 10-10 szobor, különböző arckifejezésekkel, mindegyik előtt díszek, gyümölcsök, virágok és művirágok sokasága. A templom tornácán kakasok rohangáltak, és néhány pap az elhasznált mécsesekből kapargatta ki a maradék viaszt, újrahasznosításra. Érdekes motívum a horogkereszt, ami mint tudjuk, buddhista szimbólum volt eredetileg. Hitler csak fogta és elforgatta 90 fokkal. A templomok minden egyes négyzetcentimétere gazdagon díszített, változatos és erőteljes színű mintákkal:

Egy másik épület földszintje könyvtár volt, vallásos könyvekkel, még a falakon is hatalmas kínai karakterek voltak felfestve. Az emeleten lehet imádkozni, itt is párnákra ülnek, a földön. Az oltárok ilyen szépek:

Végül érdekességképpen hoztunk párat a halmokban álló, ingyenesen elhozható könyvek és dvd-kből. Gyalog mentünk egy közeli fürdőbe, ahol saját medencét bérelhettünk pár órára nyolcunknak. A fürdőkultúra is egészen máshogy néz ki itt: ahova először akartunk menni, ott csak 3, 6 és 12 fős medencék voltak és a különböző neműek nem fürödhetnek együtt(!). Ahol végül sikerült megalkudni az árat, ott nem volt ilyen probléma. A medence olyan, mint egy jacuzzi, de minden vendégnek külön töltik fel. Két kancsó teát kaptunk a fürdéshez. A pára miatt homályos csoportkép:

A jobb szélen éppen látható kancsóból ömlött a kb 35 fokos víz, bal szélen pedig lótuszmintás domborművek voltak, nagyon szép hely volt. Miután kibeszélgettük magunkat és megittuk a teát, visszaindultunk az iskolába, ahol lekéstünk egy olyan megbeszélést az igazgatóval, igazgatóhelyettessel és pár hasonló figurával, amiről nem is tudtunk. Behívtak minket egy hatalmas konferenciaterembe bőrszékekkel, mindenki előtt mikrofon, ők csúnyán néznek, mi meg nem tudtuk, mégis mi a fene történik. Ez volt a nyitónap előtti éjszaka, és az igazgatóhelyettes leteremtett minket, hogy nem vagyunk elég lelkesek, nem készülünk az órákra, és nem vagyunk elég fegyelmezettek. A dolog érdekessége, hogy sem ő, sem akármelyik másik tanár egyszer sem jött oda közénk, megkérdezni, hogy állunk a felkészüléssel, nem is láttuk az utóbbi napokban, fogalmam sincs, mire építette a kijelentéseit. De hogy az utóbbi két napban mindenki azon dolgozott, hogy készen legyenek a tananyagai, az biztos. Ki sem tettük a lábunkat a kampuszból, a mai volt az egyetlen kikapcsolódás, amit érkezésünk óta megengedtünk magunknak. Remélhetőleg csak ránk akart ijeszteni, hogy biztosan jól sikerüljenek az órák és a gyerekek elégedettek legyenek velünk. Ezután mindenkinek be kellett mutatkoznia, és az igazgatóhelyettes mindenki után elmondta, hogy ő volt már, vagy legalábbis nagyon szeretne eljutni abba az országba, ahonnan éppen bemutatkoztak. Itt már oldottabb volt a légkör. Kiderült, hogy ő maga is fizika tanár, így valószínűleg el fog látogatni az egyik fizikaórámra, és kérte, hogy beszéljek Stephen Hawkingról. Ezután hajnal háromnegyed egyig tartó megbeszélésünk volt a kínaiakkal, az osztálybeosztásokról és a feladatainkról. Sok a dolog: könyvecskét kell gyártani a nyári tábor résztvevőinek, meg kell szervezni, hogy ki mit tanít, és ki melyik osztályt mikor, délutáni és esti foglalkozások, megnyitó ünnepséggel készülünk a gyerekeknek az iskola színháztermében, arra több beszédet meg kell írni, előadásokat begyakorolni, miegymás.

Sikeresen megérkeztünk Kunmingba, most először pontosan érkezett be a vonat. A vonaton töltött nap, de különösen az éjszaka, elég kellemetlen volt. Összeszedtem egy kis szokásosnak mondható arcüreggyulladást, aminek elég agresszív lefolyása volt, de szerencsére egyben gyors is, így mára már nem fáj a torkom (ami lehet a magyar mebucain, az ománi panadol és egy kínai gyógyszer együttes hatása miatt is, ugyanis ápoltak nagy erőkkel). Tegnap még viszont fájt lélegezni, és a vonaton elég erős volt a légkondi, így a 20 órás után végig a repülőúton kapott pokrócba lélegeztem. Ma viszont, nem sokkal a megérkezés után a suli orvosa ellátott és kaptam 4 fajta gyógyszert. Még a biztosításomra sem volt szükség, az iskola fedez minket. A vonatútra visszatérve, ezeket a sorokat jegyeztem fel a kényelmetlen zötykölődés közben:

Ezeket a sorokat a vonaton irom, telefonon, utban Kunming fele. A vonat dugig van, 3+2-es uleselosztas van, de rengeteg ember all es az ulok kozott csomagok vannak. A taj hegyes, rengeteg a meredek hegy, es a folyok tobbnyire vorosek. Ez lehet a szennyezettsegtol, de a voros erdei talajtol is. Rengeteg a gyar a sinek menten, mindegyikbol omlik a fust. Ez a szennyezettseg az ara annak, hogy a "Made in China" termekek elaraszthattak a vilagot. 

Az arcureggyulladas, amit a napokban osszeszedtem, egyre kellemetlenebb. De nem annyira, mint ahogy az oroszok osszetartanak a tarsasagban: 15-unk kozul 4-en is orosz ajkuak, aminek kovetkezteben allandoan oroszt hallani magunk korul. Nem lenne ezzel semmi baj, amig nyitottak a tobbiek fele is, de ok csak egymassal beszelnek. Ez egy kicsit furcsa, tekintve hogy kulturalis csereprogramon vannak, es illetlen, tekintve hogy ha mar egy ember is van korulottunk, aki nem a sajat nyelvunkon beszel, akkor angolul beszelgetunk, ez iratlan alapszabaly. De ok inkabb atultetik az embereket a vonaton, hogy egymas mellett lehessenek, nehogy veletlen a csoport osszes tobbi tagjaval kelljen beszelgetni. Ezt mar mindenki elegge unja. Tovabba az is kicsit zavaro, hogy 5 percenkent jonnek arulni valamit a vagon folyosojan, mikozben csak szerencsetlenkedes az egesz, mert a tomeg miatt alig fer el a kocsi, az allo emberek meg csak anyaznak, mert nincs hova felreallniuk.

Par erdekesseg:

• Kunming tengerszint feletti magassaga 2000 m.
• A 70°-os lejtoket meg siman beultetik kukoricaval.

Hajnal 2 korul felszabadult par ulohely. Ezutan kisebb tomeg alakult ki az allo utasokbol, a kalauz standjanal a vagon elejen, es mindenki a holgy arcaba nyomta a penzet es ordibalt, hogy o kaphassa meg az ulohelyek egyiket. Vicces volt ez igy hajnal fel3 korul. Most 03:20 van es eddig osszesen kb. 40 percet alhattam, azt is 3 reszletben. Meg kb 5,5-6 ora van az utbol.

A vonat egesz gyorsan halad, es gyakran megy alagutban, ami miatt a lenyugozo taj sokszor csak hirtelen, es csak par masodpercre tunik elo az ablakban. Az egyik orosz lany eppen most ordibalt az egyik kinai utasra oroszul, amire a no persze kinaiul valaszolt. Ez igy ment par percig, mire a szervezoink leallitottak az lanyt. Frenetikus. Meg 16 ora van hatra.

Megérkezésünk után röpke egy órával megérkezett értünk az iskola által küldött, ősrégi, ütött-kopott busz. Azonnal elszállt mindennemű reményünk az eddiginél jobb szálláshoz kötődően, azonban az egyórás zötykölődés után hatalmas csalódtunk, pozitív értelemben.

Az iskolában 4-12. osztályosokat tanítanak, mi 10-12-esekkel fogunk foglalkozni. Ez is egy nagy kampusz, az előzőnél sokkal nagyobb, viszont ez nemrég épült, Kunming Anming nevű városrészében. Az egész környék újépítésű, annyira, hogy éppen mellettünk most nyílt meg egy hatalmas bevásárlóközpont, mindenféle helyi és nyugati éttermekkel egyetemben, aminek nagyon örültünk, mert kellemes áron megtalálunk mindent, amit nagyon muszáj megvenni. A kampusz sok szép épületből áll, közöttük foci- és kosárlabda pályák, parkosított területek és az országra jellemző, sziklametszetekre festett jelmondatok vannak. Miután elfoglaltuk a szobánkat, ahol a holland sráccal, Denissel, a kicsit nehezen elviselhető német sráccal, Chrisszel és a kazak Geziggel lakom, elmentünk ebédelni. Hatalmas meglepetés volt a menza: nem egyfajta étel van, mint az előző helyen, hanem sok-sok finomság közül lehet válogatni, a főételek mind hússal készülnek, és nem gyomorral, zsírral, bőrrel, stb. Egy mágneskártyára töltöttek 18 napi étkezésre elegendő pénzt, azt kell használnunk. 15 yüanból (540 Ft) hússal teli és teljes mértékben laktató ebédet ettem 5-6 kisebb fogással, jégkrémmel együtt. A napi limit 40 yüan, a 3 étkezésre és a fürdésre, amiért bár minimális árat fizetni kell, de legalább biztosított a meleg víz, ami az előző szálláson elég szeszélyesen működött. Azóta már vacsoráztam is, az is nagyon finom volt, úgyhogy tényleg nagyon örülünk a menzának. Mellette van egy kisebb bolt is, abban is a mágneskártyát használva tudunk fizetni, így ha okosan eszünk, az iskola pénzére tudunk vásárolni itt is.

A tökéletestől csak egyetlen tényező választja el ezt a helyet: a mosdókban nem angol wc van, hanem a guggolós verzió, ráadásul ajtók nincsenek a kabinokon. Ez a legjobb példa arra, amire rájöttem Kínával kapcsolatban mostanában: a szépséget lehet keresni ebben az országban, de a logikát nem. Felépítenek hatalmas iskolákat, csili-vili vasútállomásokat, temérdek pénzt költve minden egyes részletükre, de a mosdóknál mintha lenullázódott volna a büdzsé, és a legolcsóbb megoldásra kéne törekedni, úgy néznek ki. Egyébként a chengdui vasútállomáson sem voltak ajtók a wc-ken, és az összes kabin alatt egy közös vályú gyűjtötte össze a mutyit, ami még csak nem is lejtett, bizonyára időnként leöblítették, a szag alapján talán óránként. Itt is ez a helyzet, csak külön lyukakkal, de ajtók nélkül. És mondhatja bárki, hogy higiénikusabb nem ráülni az ülőkére, de senki nem fogja megértetni velem, miért nem lehet ajtókat felszerelni, miért kell a saját szemével meggyőződnie az embernek arról, ha az egyik wc foglalt. Természetesen tudtuk, hogy ez benne lesz a pakliban, csak reménykedtünk az angol wc-ben, mert az előző szálláson az volt. Bocsánat a hosszas ecsetelésért, de ezen gondolatok túlságosan lekötik az elmémet ahhoz, hogy ne osszam meg a nagyvilággal.

Másik, kevésbé undorító negatív észrevétel, amit régóta akartam szavakba önteni: pár szó a közlekedésről. Ha röviden kéne kifejtenem, annyit írnék, hogy a kínaiaknak nulla közlekedési kultúrájuk van. Kicsit hosszabban: a táblák mindenhol jelzik a szükséges információt és a sávok fel vannak festve, de erről nem igazán vesznek tudomást a sofőrök. Különös tekintettel a taxisofőrökre, akiknél tényleg életveszélyes élmény az első ülésen ülni (buszok nincsenek éjszaka, és egyébként sem nagy élmény zötykölődni a régi, lepukkant járművökön, így gyakran taxizunk, mert 4-felé osztva kb ugyanannyiba kerül, mint a tömegközlekedés). Az autósok és kamionosok legnagyobb fegyvere a duda. Csak akkor dudálnak, ha:

Ma elbúcsúzunk a gyerekektől, utána összepakolunk és holnap reggel a mi csapatunk is továbbindul, mégpedig Kunming városába, ami a Vietnámmal határos Jünnan tartomány 6,5 milliós fővárosa. Az út 20 órás, amit ülve teszünk meg, mert a fekvőhelyek már elfogytak, mire a szervezőink eljutottak a csoportos jegyvásárláshoz. Viszont legalább saját kabinjaink lesznek, így alhatunk egymás hegyén-hátán és nem kell aggódni a biztonság miatt. 11-én érkezünk majd, 12-14-ig felkészülünk a 15-én kezdődő tanításra. Remélhetőleg Kunmingban találkozom a pekingi szobatársammal, Peterrel, aki Peking után rögtön ide ment tovább. Leghamarabb 2 nap múlva fogok írni.

Az, hogy mára egész napos programot találtak ki nekünk, csak akkor tudatosult bennem, amikor az első csapat bőröndjeit bepakoltuk a buszba, majd mindannyian elhagytuk DuJiangYant. Azt hittem ugyanis, hogy csak a tábort elhagyóknak kell tanítani egy másik városban, JianYangban, egy másik elitóvodában. Mivel nem így volt, felültünk mi is a buszra és kb. 1 óra után megérkeztünk ebbe a másfélmilliós faluba, abba az óvodába, ahol a szülők 70 000 yüant (~2 és fél millió Ft-ot) fizetnek évente, hogy a gyerekük itt játssza végig a napot. A program lényege az volt, hogy mindannyian kapunk egy óvodást a családjával együtt, velük töltjük a napot, együtt vásárolunk be a piacon a vacsorához, amit együtt főzünk meg, előtte pedig elvittek minket egy struccfarmra, ahol többet között strucctojásból készített rántottát ettünk. Érdekes módon struccot nem láttunk, és az ebéd nagyon kis része készült strucctojásból, így nem értettük, miért kellett ezért további 1 órát utazni. Ezután történt a tényleges búcsúzkodás az első csoporttól, ők kimentek a vasútállomásra. Mi pedig folytattuk tovább gyerekezést, visszavittek minket az oviba, ahol ilyen „tiszteljük az időseket” ünnepséget tartottak, ott volt 15-20 80 év feletti is a helyi idősek otthonából, akik énekeltek, a gyerekek meg táncoltak nekik. Ahogy a fiatalok is sokkal fiatalabbnak néznek ki itt, az idősek sem tűntek többnek 60-nál. A kínai 18 évesek kb. 13-nak, a 25 évesek kb. 20-nak tűnnek, nem csak a kis termetük miatt, hanem a bőrük és a fizikumuk is kisebb életkort sejtet. Szóval miután mi is eltáncoltuk a kicsit rögtönzött AIESEC-es táncunkat (merthogy ilyen is van), vége lett az itteni programnak, nagy volt az örömködés és kimentünk az ovi elé, ahol kikészítettek asztalokat, mindenki egy családdal főzőcskézett a korábban megvásárolt alapanyagokból. A legtöbbünk főzött a saját országára jellemző ételt, én maradtam a jó öreg lecsónál, el is fogyott az egész lábasnyi. Ekkor már este fél 8 volt, de még mindig nem ért véget a program, mert ki kellett menni a város főterére, ahol szokás kivinni zenét és nagy hangfalakat, hogy tömegesen táncoljanak rá (ez jellemző, szociális tevékenység, inkább időseknek, jellegre olyan, mint a tai-chi). Persze a végén nekünk is el kellett bohóckodni a táncunkat, csak utána mehettünk végre haza. Eléggé úgy tűnt, hogy ez a nap nem arra volt jó, hogy mi segítsünk a gyerekeknek, tanítsuk őket, hanem hogy az óvoda reklámozza magát (3 operatőr a kínai tv-től, vagy 5 fotós, matricaosztogatás, transzparensek mindenhol). De legalább ilyet is láttunk. Reggel készült csoportkép a két csoportról, utoljára együtt:

(hátsó sor, középen)

Pénteken elmentünk Chengduba, ami 45 percre van tőlünk vonattal. Még nem írtam róla, de most bepótolom, hogy a  vonatállomásokon nem vágányokhoz irányítják az embert, hanem várótermekbe. Minden váróteremhez tartozik egy vagy több vágány, és a vonat indulása előtt a megfelelő kapunál lehet kimenni a megfelelő vágányhoz. Ennek két előnye is van: 1) arra nevelik az embereket, hogy időben érkezzenek a vasútállomásra 2) sok váróterem van, így mindenkinek van helye leülni, miközben a vonatra vár (otthon általában egy közös váróterem van az egész állomáson). Miután megérkeztünk, kimentünk a chengdui Panda Parkba, ahol nagy erőkkel igyekeznek pandákat szaporítani. Hatalmas és gyönyörű helyük van, minden benőve bambusszal, pávák futkároznak szabadon, kiépített kacskaringós ösvények, hattyú-tó, viszont maguk az állatok inkább a légkondicionált épületeikben voltak, ami viszont jobban hasonlított börtönre, mint kényelmes élőhelyre. Erről egy kép (galériában van több):

Egyedül a vörös pandát láttuk természetes környezetben:

 Miután kipandáztuk magunkat, és egy taxisofőr a kelleténél kétszer hosszabb úton vitt vissza minket a városközpontba, megnéztünk egy sétálóutcát, ahol horribilis áron lehetett kapni egészen egyedi szuveníreket, festményeket, ételeket. Ez előtt sehol nem láttunk még igényes szuveníreket, mindenhol csak a gagyi és fröccsöntött tömegáruk vannak. Ezután a társaság azon része, akik nem maradtak ott velünk szülinapozni éjszakára, hazament, mi pedig elfoglaltuk a hotelszobánkat. 10-en maradtunk ott Chengduban és emlékezetesen megünnepeltük az egyik főszervező születésnapját. Másnap az egyik szobatársam, a mexikói srác észrevette, hogy ellopták a pénztárcáját és útlevelét. Az útlevélben benne van a vízum is, és az egyetlen nagykövetség, ahol útlevelet csináltathat magának Kínában, Shanghaiban van. A csavar az a történetben, hogy aki vonatjegyet, repülőjegyet akar venni, csak útlevéllel teheti meg, mert a kormány szereti mindenkiről tudni, hogy éppen merre jár. Végül szerencséje volt, mert csak a rendőrségre és a bevándorlási hivatalba kellett elmennie Chengduban, ahol kapott egy hivatalos iratot arról, hogy elveszett az útlevele, és utazhat tovább, mert megvan az útlevelének fénymásolata. Miután kihevertük az előző estét, visszajöttünk DuJiangYanba, ez már szombat este volt. Ez volt az utolsó este, amikor együtt voltunk a másik csoportba tartozókkal (mint írtam korábban, 2 csoportba vagyunk osztva, az első tábor közös, a második két különböző helyen van a két csoportnak). Nem örültünk neki, hogy elmennek, mert a közös élmények, az itteni nehézségeken való átvergődések és a szobabeosztás elég jól összekovácsolt minket, és jobb lett volna végig együtt maradni, vagy egyáltalán nem is találkozni, vagy először külön tanítani, majd a második táborban találkozni. 

Az iskola egyébként magániskola, és tele van éneklő, gitározó, festő, sakkozó, stb. gyerekek képével. A kampusz (merthogy ez egy komplett kampusz, akkora) elég takaros környezetben van, a különféle sportlétesítmények között gondozott bokrok és fák nőnek. Nem tudom, írtam-e már, de van több úszómedence, teniszpálya, foci- és kosárlabdapálya is. Tegnap óta internetszobánk, ahol este 10-ig lehetünk.

Tegnap volt eddig a legfinomabb vacsoránk, az ötféle ételből (rendszerint sokféle ételből keveset kapunk, nem egyféléből sokat) kettőben is volt rendes hús. A rendes alatt a nem mócsingokat értem. Megvolt ennek a böjtje, mert az ebédemben 2 fél falat húst találtam. Itt többféle és többféleképpen elkészített zöldséget esznek az étkezésekhez, mint nyugaton, és (talán épp azért, mert a több zöldségnek több a nedvességtartalma,) nem adnak semmilyen innivalót az étkezések mellé (vizet vagy teát). Éttermekben viszont általános, hogy teával kínálnak mindenkit, amíg eldönti, mit választ az étlapról. Másik érdekesség, hogy a kínaiak ahhoz szoktak, hogy a csontokat, és minden olyan ételdarabot, amit nem tudnak megemészteni egy falatból, nem a tányér szélére vay külön táényérra teszik, hanem egyenesen az asztalra köpik(!). Ennek az lehet az oka, hogy mindig kicsi tányérokból esznek, ami csak arra szolgál, hogy az asztal közepére kipakolt, egymással megosztott tányérokból kiemelt falatot csak egy pillanatra tegyék le, vagy lecsöpögtessék, mielőtt a szájukba teszik. Ezek mélytányérok, ebből eszik az összes ételt, a rizst, és ha rendeltünk, a levest is. Kivéve a menzán, ahol a fémtálca 6-7 gödörre van osztva a fogásoknak (mindegyikből pár falat + nagyon sok rizs). Még mindig sok újdonságot látunk, ma például kukoricalevest kaptunk és a salátában az almával együtt voltak a káposztalevelek (otthon külön eszünk zöldség- és gyümölcssalátát, ugyebár). Főleg Pekingben láttam azt, hogy a levest is pálcikával eszik, a tartalmát legalábbis, a levét pedig hamarabb isszák ki a tányérból, minthogy fogjanak egy kanalat...

Most ebédszünetünk van, illetve alszanak a gyerekek. A mai délelőtt ugyanúgy telt, mint a tegnapi, nem történt semmi különös. Megint szerencsénk volt az étellel, most ebédre kaptunk egész sok húst.

Aki még nem tudná, nemrég Csongrádon leégett Dóriék társasházának jelentős része. A lakók hónapokig nem költözhetnek vissza, újra kell építeni az épületet. Akinek lakik ott ismerőse, legyen szíves segíteni nekik, amiben csak lehetséges. 

A galériát frissítettem sok-sok képpel.

Tegnap este megérkezett még pár ember Oroszországból, Malajziából és Ukrajnából, most lett teljes a csapatunk. Később menetrendszerinti bulit csaptunk, amihez nem fűztünk sok reményt, de végül nagyon is jól sikerült.

A mai napon kirándultunk, a közeli Qing Cheng-hegyhez, ahol a legenda szerint 5 sárkány élt valamikor. Nagyjából 5 órát túráztunk az ezerféle növénnyel átszőtt, vízesésekben gazdag sziklák között. Gyönyörű volt (lásd: galéria). Az ösvény kiépített, bizonyos távolságonként kis pihenőházak voltak, és természetesen a semmi közepén is voltak mindenféle szuvenír- és ételárusok. Az út a hegyek által összegyűjtött vízből alakult folyó mentén vezet, és nagyon gyakran átvezetett a másik oldalra, így rengeteg fahídon mentünk át, ahonnan abszolút leírhatatlan volt a kilátás.

Holnaptól foglalkozunk a gyerekekkel. A délelőtti órák 09:00-től 11:30-ig lesznek, a délutániak 15:00-tól 16:30-ig (ebéd után aludni kell a gyerekeknek, szerencsére). Sikerült úgy összeállítani a napi programot, hogy csak fél órát kelljen mindegyikünknek tanítani délelőtt, délutánonként pedig két drámai darabot tanítunk meg nekik. Hétfőn-kedden benti, szerdától péntekig kinti foglalkozásokat kell tartanunk. Internet hozzáférésünk csak holnaptól és esténként lesz pár órára, külön teremben, most kölcsönkért mobilinternettel írok.

Szerencsére kapunk reggelit-ebédet-vacsorát, a háromból együtt nagyjából összejön annyi tápanyag, ami az európai gyomornak is elegendő és tápláló. Itt legnagyobbrészt zöldségeket esznek mindenféle formában, húst sokkal kisebb arányban kapunk, mint az otthoni menzákon, de ez az éttermek ételeire is igaz. Olyat, hogy önmagában sült hús, nem igazán látunk, mindent zöldséggel keverve tálalnak (általában finom, de néha furcsa, ismeretlen és ízetlen zöldségekkel). És nem tudjuk, hol van a színhús, mert mindenhol csak porcogós, szálkás, bőrös, zsíros húst látunk.. a mai vacsorába például nyelvet ettünk hús gyanánt. Nem arról van szó, hogy csak csirkemellen és sertéscombon tudunk élni, de azért hiányzik (ahogy mi hívjuk) az igazi hús. Ez a szobatársaimnak is kicsit macerás, és bár alapvetően nem járunk otthon gyorséttermekbe, de itt visszasírjuk, mert ott legalább tudjuk, hogy egy jobbféle hamburgerben vagy csirkecombban mennyi húsra számíthatunk.

Sajnos tovább kell adnom az internet kütyüjét, így a képeket nem tudom ma feltölteni. Egyelőre nincs a suliban netünk, és 1 mobilinternettel szerencsétlenkedik vagy 25 ember. Üdv mindenkinek!