Miután az előző két napot az óráimra való készüléssel töltöttem, ma délután-este elmentünk kirándulni. A program fakultatív volt, és eredetileg sokan mentünk volna, de jó néhányan meggondolták magukat az utolsó pillanatban az eső miatt. Nos, ők rosszul döntöttek. Két helyre mentünk el, először egy, a hegyek között eldugott buddhista templomot néztünk meg, majd a Kunming környékén helyi jellegzetességnek számító meleg vizű forrásokra épített egyik fürdőbe.

A templomhoz helyi járatos busszal mentünk. Hihetetlen, hogy 1 yüanért, azaz 37 forintért fél óráig buszoztunk. A holland sráccal azt beszéltük, hogy ez a pénz Hollandiában valószínűleg egy megállóig sem lenne elég. A templom a hegyek között van, több épületből áll, díszes kapuval, saját kerttel. Több helyen láttam, hogy az ilyen templomok előtt rengeteg füstölőt égetnek, ami kellemes illatot kölcsönöz az egész templom környezetének. Az egyik épületben papok és hívők imádkoztak, miközben körbe-körbe járkáltak énekelve, buddhista ruhákban. A papok fejét (mind a férfiakét, mind a nőkét) leborotválják. Egészen szokatlan hangulata volt, soha nem láttam még ilyet. Egy másik épületben egy kb. 4 m magas buddha szobor körül ültek a hívők. A központi asztalnál a papok kántálták az imát, arra az ütemre, amit az egyikük dobolt. A hívők párnákon ültek a földön és olvasták az imakönyvet. Érdekes, hogy a műanyaipar még a templomokba is betört: itt is és máshol is a buddha szobrok aranyszínű műanyagból voltak. A terem két oldalában is volt kb 10-10 szobor, különböző arckifejezésekkel, mindegyik előtt díszek, gyümölcsök, virágok és művirágok sokasága. A templom tornácán kakasok rohangáltak, és néhány pap az elhasznált mécsesekből kapargatta ki a maradék viaszt, újrahasznosításra. Érdekes motívum a horogkereszt, ami mint tudjuk, buddhista szimbólum volt eredetileg. Hitler csak fogta és elforgatta 90 fokkal. A templomok minden egyes négyzetcentimétere gazdagon díszített, változatos és erőteljes színű mintákkal:

 IMG_7032.jpg

Egy másik épület földszintje könyvtár volt, vallásos könyvekkel, még a falakon is hatalmas kínai karakterek voltak felfestve. Az emeleten lehet imádkozni, itt is párnákra ülnek, a földön. Az oltárok ilyen szépek:

IMG_7057.jpg

Végül érdekességképpen hoztunk párat a halmokban álló, ingyenesen elhozható könyvek és dvd-kből. Gyalog mentünk egy közeli fürdőbe, ahol saját medencét bérelhettünk pár órára nyolcunknak. A fürdőkultúra is egészen máshogy néz ki itt: ahova először akartunk menni, ott csak 3, 6 és 12 fős medencék voltak és a különböző neműek nem fürödhetnek együtt(!). Ahol végül sikerült megalkudni az árat, ott nem volt ilyen probléma. A medence olyan, mint egy jacuzzi, de minden vendégnek külön töltik fel. Két kancsó teát kaptunk a fürdéshez. A pára miatt homályos csoportkép:

 IMG_7100.jpg

A jobb szélen éppen látható kancsóból ömlött a kb 35 fokos víz, bal szélen pedig lótuszmintás domborművek voltak, nagyon szép hely volt. Miután kibeszélgettük magunkat és megittuk a teát, visszaindultunk az iskolába, ahol lekéstünk egy olyan megbeszélést az igazgatóval, igazgatóhelyettessel és pár hasonló figurával, amiről nem is tudtunk. Behívtak minket egy hatalmas konferenciaterembe bőrszékekkel, mindenki előtt mikrofon, ők csúnyán néznek, mi meg nem tudtuk, mégis mi a fene történik. Ez volt a nyitónap előtti éjszaka, és az igazgatóhelyettes leteremtett minket, hogy nem vagyunk elég lelkesek, nem készülünk az órákra, és nem vagyunk elég fegyelmezettek. A dolog érdekessége, hogy sem ő, sem akármelyik másik tanár egyszer sem jött oda közénk, megkérdezni, hogy állunk a felkészüléssel, nem is láttuk az utóbbi napokban, fogalmam sincs, mire építette a kijelentéseit. De hogy az utóbbi két napban mindenki azon dolgozott, hogy készen legyenek a tananyagai, az biztos. Ki sem tettük a lábunkat a kampuszból, a mai volt az egyetlen kikapcsolódás, amit érkezésünk óta megengedtünk magunknak. Remélhetőleg csak ránk akart ijeszteni, hogy biztosan jól sikerüljenek az órák és a gyerekek elégedettek legyenek velünk. Ezután mindenkinek be kellett mutatkoznia, és az igazgatóhelyettes mindenki után elmondta, hogy ő volt már, vagy legalábbis nagyon szeretne eljutni abba az országba, ahonnan éppen bemutatkoztak. Itt már oldottabb volt a légkör. Kiderült, hogy ő maga is fizika tanár, így valószínűleg el fog látogatni az egyik fizikaórámra, és kérte, hogy beszéljek Stephen Hawkingról. Ezután hajnal háromnegyed egyig tartó megbeszélésünk volt a kínaiakkal, az osztálybeosztásokról és a feladatainkról. Sok a dolog: könyvecskét kell gyártani a nyári tábor résztvevőinek, meg kell szervezni, hogy ki mit tanít, és ki melyik osztályt mikor, délutáni és esti foglalkozások, megnyitó ünnepséggel készülünk a gyerekeknek az iskola színháztermében, arra több beszédet meg kell írni, előadásokat begyakorolni, miegymás.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmentemkinaba.blog.hu/api/trackback/id/tr274659108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása