Tegnap megismerkedtünk az osztályunkkal, amiről igazán nem szeretnék sokat írni, mert nyilvánvalóan nem a tanítás örömét keressük Kínában, hanem csak világot akartunk látni, ezzel a kompromisszummal. Természetesen nagyon aranyosak, de elég nehezen kezelhetők, és sokkal fárasztóbbak, mintha olyan gyerekekkel foglalkoznánk, akiknek komolyabb dolgokat is tudunk tanítani. A reggeli két és fél óra elég húzós, mert korán kelünk, a reggeli felejtős, és a tervezett (szüneteket tartalmazó) napirendünket kidobhattuk az ablakon, mert semmi sem úgy működik, ahogy elterveztük. A gyerekeink 4 (és kevesebb) évesek, és angolul csak néhány gyerekdalban és pár állat nevének tanulásakor beszélnek, beszédbe nem tudják beleszőni. A csapatomban rajtam kívül mindenki beszél kínaiul (2 kínai, egy taiwani és egy vietnámi lánnyal vagyok), így egyedül nekem kell testbeszéddel megértetnem magam (vagy angol beszéddel és egy tolmáccsal). A betervezett tanítást, a megtervezett előadástémákat itt egyszerű játék váltja fel. Szerdától, ha jól tudom, kapunk idősebb gyerekeket is, hozzájuk több reményt fűzünk.
Az iskola egyébként magániskola, és tele van éneklő, gitározó, festő, sakkozó, stb. gyerekek képével. A kampusz (merthogy ez egy komplett kampusz, akkora) elég takaros környezetben van, a különféle sportlétesítmények között gondozott bokrok és fák nőnek. Nem tudom, írtam-e már, de van több úszómedence, teniszpálya, foci- és kosárlabdapálya is. Tegnap óta internetszobánk, ahol este 10-ig lehetünk.
Tegnap volt eddig a legfinomabb vacsoránk, az ötféle ételből (rendszerint sokféle ételből keveset kapunk, nem egyféléből sokat) kettőben is volt rendes hús. A rendes alatt a nem mócsingokat értem. Megvolt ennek a böjtje, mert az ebédemben 2 fél falat húst találtam. Itt többféle és többféleképpen elkészített zöldséget esznek az étkezésekhez, mint nyugaton, és (talán épp azért, mert a több zöldségnek több a nedvességtartalma,) nem adnak semmilyen innivalót az étkezések mellé (vizet vagy teát). Éttermekben viszont általános, hogy teával kínálnak mindenkit, amíg eldönti, mit választ az étlapról. Másik érdekesség, hogy a kínaiak ahhoz szoktak, hogy a csontokat, és minden olyan ételdarabot, amit nem tudnak megemészteni egy falatból, nem a tányér szélére vay külön táényérra teszik, hanem egyenesen az asztalra köpik(!). Ennek az lehet az oka, hogy mindig kicsi tányérokból esznek, ami csak arra szolgál, hogy az asztal közepére kipakolt, egymással megosztott tányérokból kiemelt falatot csak egy pillanatra tegyék le, vagy lecsöpögtessék, mielőtt a szájukba teszik. Ezek mélytányérok, ebből eszik az összes ételt, a rizst, és ha rendeltünk, a levest is. Kivéve a menzán, ahol a fémtálca 6-7 gödörre van osztva a fogásoknak (mindegyikből pár falat + nagyon sok rizs). Még mindig sok újdonságot látunk, ma például kukoricalevest kaptunk és a salátában az almával együtt voltak a káposztalevelek (otthon külön eszünk zöldség- és gyümölcssalátát, ugyebár). Főleg Pekingben láttam azt, hogy a levest is pálcikával eszik, a tartalmát legalábbis, a levét pedig hamarabb isszák ki a tányérból, minthogy fogjanak egy kanalat...
Most ebédszünetünk van, illetve alszanak a gyerekek. A mai délelőtt ugyanúgy telt, mint a tegnapi, nem történt semmi különös. Megint szerencsénk volt az étellel, most ebédre kaptunk egész sok húst.
Aki még nem tudná, nemrég Csongrádon leégett Dóriék társasházának jelentős része. A lakók hónapokig nem költözhetnek vissza, újra kell építeni az épületet. Akinek lakik ott ismerőse, legyen szíves segíteni nekik, amiben csak lehetséges.
A galériát frissítettem sok-sok képpel.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.