Az, hogy mára egész napos programot találtak ki nekünk, csak akkor tudatosult bennem, amikor az első csapat bőröndjeit bepakoltuk a buszba, majd mindannyian elhagytuk DuJiangYant. Azt hittem ugyanis, hogy csak a tábort elhagyóknak kell tanítani egy másik városban, JianYangban, egy másik elitóvodában. Mivel nem így volt, felültünk mi is a buszra és kb. 1 óra után megérkeztünk ebbe a másfélmilliós faluba, abba az óvodába, ahol a szülők 70 000 yüant (~2 és fél millió Ft-ot) fizetnek évente, hogy a gyerekük itt játssza végig a napot. A program lényege az volt, hogy mindannyian kapunk egy óvodást a családjával együtt, velük töltjük a napot, együtt vásárolunk be a piacon a vacsorához, amit együtt főzünk meg, előtte pedig elvittek minket egy struccfarmra, ahol többet között strucctojásból készített rántottát ettünk. Érdekes módon struccot nem láttunk, és az ebéd nagyon kis része készült strucctojásból, így nem értettük, miért kellett ezért további 1 órát utazni. Ezután történt a tényleges búcsúzkodás az első csoporttól, ők kimentek a vasútállomásra. Mi pedig folytattuk tovább gyerekezést, visszavittek minket az oviba, ahol ilyen „tiszteljük az időseket” ünnepséget tartottak, ott volt 15-20 80 év feletti is a helyi idősek otthonából, akik énekeltek, a gyerekek meg táncoltak nekik. Ahogy a fiatalok is sokkal fiatalabbnak néznek ki itt, az idősek sem tűntek többnek 60-nál. A kínai 18 évesek kb. 13-nak, a 25 évesek kb. 20-nak tűnnek, nem csak a kis termetük miatt, hanem a bőrük és a fizikumuk is kisebb életkort sejtet. Szóval miután mi is eltáncoltuk a kicsit rögtönzött AIESEC-es táncunkat (merthogy ilyen is van), vége lett az itteni programnak, nagy volt az örömködés és kimentünk az ovi elé, ahol kikészítettek asztalokat, mindenki egy családdal főzőcskézett a korábban megvásárolt alapanyagokból. A legtöbbünk főzött a saját országára jellemző ételt, én maradtam a jó öreg lecsónál, el is fogyott az egész lábasnyi. Ekkor már este fél 8 volt, de még mindig nem ért véget a program, mert ki kellett menni a város főterére, ahol szokás kivinni zenét és nagy hangfalakat, hogy tömegesen táncoljanak rá (ez jellemző, szociális tevékenység, inkább időseknek, jellegre olyan, mint a tai-chi). Persze a végén nekünk is el kellett bohóckodni a táncunkat, csak utána mehettünk végre haza. Eléggé úgy tűnt, hogy ez a nap nem arra volt jó, hogy mi segítsünk a gyerekeknek, tanítsuk őket, hanem hogy az óvoda reklámozza magát (3 operatőr a kínai tv-től, vagy 5 fotós, matricaosztogatás, transzparensek mindenhol). De legalább ilyet is láttunk. Reggel készült csoportkép a két csoportról, utoljára együtt:

(hátsó sor, középen)