Reggel felkeltem és boldogan mentem el megtartani az első órát, mert tudtam, hogy nem kell másodikat, sőt, holnap nem kell egyet sem tartanom. A saját osztályomnak adtam le a fizika előadásom második felét (elektromágnesesség, termodinamika alapjai, pár szó az alkalmazásokról és Stephen Hawkingról). Főleg 8-asokat és 9-eseket kaptam rá. A délutáni foglalkozás kórusverseny volt, napok óta mindegyik osztály készült egy dallal, amit a színházteremben adtak elő. 5-6 szempont alapján pontozott a zsűri, és a legjobbak továbbjutottak a jövő heti döntőbe. Szerencsére az osztályom közöttük van. A döntőre szeretném, ha két dallal mennének, egy kínaival és a Tavaszi szél vizet áraszt népdallal.

Miután lusta módon otthagytam az osztályt, hadd kosárlabdázzon a verseny után, visszajöttem a szobába és lepihentem. Kicsit később bekopogott az egyik kínai segítő tanár, aki csak azért lakik itt a kollégiumban, hogy segítsen, ha szükségünk van valamire és ellenőrizze, hogy mindannyian megvagyunk minden este. Motyogott valamit kínaiul, mert persze angolul nem tudnak, de nem mutogatott hozzá semmit, így még a múltkori activity tapasztalatommal sem tudtam kivenni a beszédéből, mit akar. Elment, majd 10 perc múlva visszajött, és telefonálást mutogatott a kezével, meg hogy menjek vele. A szobájában van egy vezetékes telefon, azon volt hívásom. Az osztályom egyik tanulója szólt bele nagy izgatottság közepette, hogy az iskola igazgatóhelyettese velem szeretne vacsorázni. Nem mondta miért, csak hogy menjek, amint tudok. Nagy volt az ijedtség, mert a múltkori kioktatásból kiindulva csak arra tudtam gondolni, hogy nincs megelégedve a fizikaóráimmal (lévén hogy ő is fizikatanár), vagy kifogásolja, hogy néha kések az órákról, vagy bármi másba fog belekötni, amire nem számítottam.

Végül kiderült, hogy pusztán pozitív diszkrimináció alapján választotta ki a német kémiahallgatót és engem, hogy meghívja magához vacsorára. A kémiahallgatót azért, mert a fia kémikus mérnöknek tanul, és a mesterképzést szeretné Németországban elvégezni. Engem pedig azért, mert fizikahallgató vagyok. Vele és az unokahúgával (aki az egyik osztály tagja, tegnap este ott volt a fotózás workshopmon) elsétáltunk a lakásukra, ami 2 percre van az iskolától. Egy kétszintes lakásuk van a sokadik emeleten. A vacsora a korábban említett hússal töltött tésztafalatok voltak, a „dumplings”. A csavar az volt a történetben, hogy mi magunk készítettük el! Adottak voltak a kör alakú tésztadarabok és az előkészített nyers hús, és mi töltöttük bele a tészta közepébe, majd kis vízzel be kellett nedvesíteni a kör szélét, hogy félbe hajtva összeragadjon a másik felével. A végén kis fodrokat kell hajtogatni az összeragasztott részre. Ezzel elment vagy egy óra, pedig öten-hatan csináltuk. Viszont nagyon jó szocializálódási forma volt, időközben érkezett még jó pár család és fiatalok, akikkel tudtunk angolul beszélgetni. Főleg német városok, egyetemek és Magyarország volt a téma. Ott volt még az igazgatóhelyettes (Mr. Lee) felesége, a fiuk, az igazgató lánya, aki szintén Németországba akar menni egyetemre, egy másik fizikatanár, meg még vagy 4-5 ember, összesen lehettünk vagy 12-en. Miután megfőtt a vacsora, megettük sok zöldséggel, sonkaszeletekkel, fűszerezett olajba mártogatva, (barna) ecetes uborkasalátával, és házi sütésű burgonyachipsszel. Mr. Lee igazán kitett magáért, elnézést kért a múltkori kioktatásért, és dicsérte az egyetememről tartott előadásomat. Elővett többek között egy kanadai, 16 évest bort, egy kínait, végül egy 12 éves, Shangri-La-ból származót gyönyörű fadobozost bontottunk fel. Többszöri gyakorlással megtanultuk a „Fenékig!” kifejezést kínaiul. A vacsora után felmentünk az emeletre, ahol egy olyan teázó asztal volt, ami egy nagydarab lakkozott fatörzsből van kifaragva, hozzá tartozó fatörzs székekkel. Kaptunk valamilyen, igazán finom és különleges kínai teát és tovább beszélgettünk. Előkerültek hatalmas, feltekert rizspapírra festett kínai festmények, amiknek elmagyarázták a történetét, a rajta szereplők legendáját. Mivel vacsora közben felajánlottam az igazgató lányának, aki fizikából is vizsgázik, hogy külföldön tanulhasson tovább, hogy segítek bármiben, ha van kérdése, így teázás közben egy rakás fizika feladatot megoldottunk vele. Végül Chris és én is kaptunk egy nagy doboz ajándékot, amiben 18-féle, Jünnan tartományra jellemző édesség van. Egy szóval igazán kitettek magukért, emlékezetes este volt, bőségesen megköszöntük nekik. Nagyon sajnáltuk, hogy nem vittünk fényképezőt, mert kioktatásra készültünk… Végül visszamentünk az iskolába és fél11-től egészen éjfélig megbeszélésünk volt a következő napokat illetően.