Már dél elmúlt, mire mindannyian összekészülődtünk és részlegesen pótoltam az elmaradásaimat – frissítettem a blogomat 31-ével. Az úti cél azon kevés régi helyek egyike, amit még Shanghaiban meg lehet találni a nagy modern világ közepette. A Yuyuan kertet még a Ming dinasztia építette 1559-ben, ez egy rendezett, tavakkal, halakkal, teknősökkel, sokszázéves fákkal, szűk utcákkal, tradicionális épületekkel tömött kertegyüttes. Körülötte szinte „áthatolhatatlan” bazárrengeteg van, ahol a 83. árus is ugyanolyan lelkesedéssel próbálja az arcunkba nyomni ugyanazt a gagyi, haszontalan, fröccsöntött, értéktelen, műanyag játékot vagy éppen lézert, mint a legelső. Voltak viszont érdekes és egyedi áruk is. Végül bejutottunk a kert bejáratához, megvettük a jegyünket, végigmentünk rajta. Szép volt, jó volt, érdekes volt, kijöttünk. Bent láttunk mindenféle népi szuveníreket még kínai mértékben is horribilis árakon (30 centis jádeszobor 2 200 000 Ft-ért és társai). Mire kiértünk, elkezdett szakadni az eső, mi pedig persze otthon hagytuk az esernyőt, mert nem akartuk cipelni. Csurom vizesen visszaértünk a hotelbe.

Itt pihenés és tervezés után eldöntöttem, hogy ha ki akarom próbálni a Maglevet, a világ leggyorsabb vonatát, azt most kell megtennem. A mágneses levitációval működő vasút nem érintkezik a vágánnyal, lebeg felette, így a vonatot „csak” a légellenállás lassítja. A 2-es metró végállomását és a Shanghai Nemzetközi Repülőteret összekötő út 20-25 km lehet, ezt 7 perc alatt tette meg a vonat, maximálisan 431 km/h-val. Egyes kanyarokban akár 45°-os szögben is bedől a vonat, a könnyebb kanyarodás végett. Miután megérkeztem az első és egyben utolsó állomásra, a gigantikus repülőtérre, szétnéztem, és pár fotó elsütése után a következő vonattal visszamentem a városba.

Következő úti cél a Tudomány és Technológia múzeum lett volna, de szégyenszemre 17:15-kor bezárnak, így erről lemaradtam. Elég fura, hogy a világ egyik legnagyobb városában rengeteg látnivaló, múzeum 5 körül bezár és az utolsó metró is 11 körül megy. A visszaérkezés után megbeszéltük a szintén a városban levő csoporttársainkkal, hogy búcsúestét tartunk, így eljött a hostelünkbe a mexikói szobatársunk, az ukrán, orosz csoporttársaink és további két AIESEC-es ismerősük, akivel véletlenszerűen ismerkedtek meg. Mellesleg elég sok hozzánk hasonló fiatalról derül ki beszélgetés közben, hogy ők is az AIESEC-kel jöttek. Az estét a szállásunk bárjában töltöttük, biliárdoztunk, csocsóztunk, söröztünk, és a többi lakóval ismerkedtünk: norvég, kanadai, olasz, német, román, kínai fiatalokkal.