Tegnap 24 óra utazás után hazaértem épségben. Nemrég feltöltöttem még 105 képet a galériába a tanítás utolsó napjairól, Kunmingról és Shanghairól. Mivel több képet már nem teszek fel, visszaállítottam a képek sorrendjét időrend szerint növekvőre.
Köszönöm a követést és remélem kellemes élményt okozott a blog olvasása azoknak is, akik csak a "még élek" jellegű információkra voltak kíváncsiak, és azoknak is, akik a kínai kultúra mélyebb megismerése miatt olvastak az utóbbi 51 napban.
Búcsúzóul egy csoportkép Shanghaiból:
Amikor ezeket a sorokat írom, 250 km/h-val robogok Peking felé. Az út 8 órás Shanghai és a főváros között, és mivel ez messze nem a legrövidebb menetidő, amire jegyet lehetett venni, azt hittem, hogy a vonat átlagos, régi típusú lesz. Ezzel szemben az egyik legmodernebb típussal száguldunk. Szerencsére a táj nem valami lenyűgöző, így nem sajnálom, hogy az út 80%-át átaludtam. Megérkezés után megkeressük Dennis szállását, ott lerakjuk a csomagokat, majd ezután találkozunk Larával és a barátjával, aki idő közben Pekingbe utazott hozzá. Egy kiadós vacsora és a különválás utáni élmények megbeszélése után útba veszem a repülőteret, hogy hazavigyen a kedvenc légitársaságom. A városok egyébként, amiket a vonatút érintett, ugyanolyan ütemben fejlődnek, mint bárhol máshol. Az egyik megállóban jó rálátásom volt az egész városra. Kb. 35 felhőkarcolóból 29-en ott van még a daru. Továbbra is hihetetlen, milyen ütemben építkeznek. Azt is összeszámoltam, hogy itt tartózkodásom során összesen 132 órát töltöttem vonatúton, ami több mint 5 nap, ami majdnem egy hét, ami a kirándulásom hetede.
Amikor pedig ezeket a sorokat írom, már a repülőre való beszállásra várok. Megérkezésünk után egy 20-25 perces sétával, 30-30 kg csomaggal és tűző napon 35 fokban megérkeztünk Dennis hostelébe. Nem sokkal később ide érdekezett Lara és a barátja, akiről kiderült, hogy kínai létére német. Elmentünk vacsorázni, stílusosan pekingi kacsát ettünk, merthogy azt nem próbáltam ki, amikor korábban Pekingben voltam. Ez nagyon érdekes és finom étel, a kacsát minden menüben egyben mutatják, de szeletelve, filézve tálalják, szilvaszósszal, zöldségekkel és tenyérnyi méretű palacsintákkal kaptuk. A pakacsintába kellett tölteni a szilvaszószba mártott hússzeleteket és a zöldséget. Meglepően jóllakunk vele, pedig négyen ettük. Ezután körbesétáltuk azokat az utcákat, ahol én is járkáltam még júniusban Peterrel, a new yorki sráccal, ugyanis ezen a környéken volt a szállásom anno. Jó volt látni az ismerős épületeket. Végül visszamentünk a hotelbe, felkaptam a cuccaimat és Dennis, Lara és Leo kikísértek a reptérre vezető gyorsvasútig. Búcsúzkodás után kiértem, és a nap büszkeségeként elkönyveltem, hogy a 23 kilós bőröndlimitet még csak meg sem közelítettem, pedig sokkal több mindent hozok haza, mint ki. Lehet, hogy csak az élmények sokasága miatt érzem így, ami a fejemben kavarog. Életem legnagyobb élménye után most hazamegyek és visszatérek a normális kerékvágásba.
Rövid leszek, mert 2 óra múlva kelek pakolni a bőröndömbe. Ma a Shanghai Múzeummal kezdtünk, amiben nagyrészt a bronz- és porcelántárgyakat és a kínai pénz történetét bemutató termekre jutott idő. Ezután találkoztunk az időközben megérkező maláj csoporttársunkkal, akinek segítettünk eljutni a hostelébe, majd együtt elmentünk az egyik jellemzően európai jellegű épületekkel teli Francia koncessziós területre. Itt sokat sétáltunk, majd beültünk egy szimpatikus étterembe, vacsorára megittunk pár koktélt, majd megérkezett még két volt csapattársunk és beszélgettünk sokáig. Megvolt az utolsó búcsú a legtöbb emberrel. Holnap reggel 07:25-kor indulunk vissza Pekingbe Denisszel, aki ott marad pár napra. Itt együtt vacsorázunk a német Larával, akivel július közepe óta nem találkoztunk. 5-én 01:55-kor indul a gépem Dohába, 2 óra tranzit után pedig 12:15-kor érkezem Budapestre.
Már dél elmúlt, mire mindannyian összekészülődtünk és részlegesen pótoltam az elmaradásaimat – frissítettem a blogomat 31-ével. Az úti cél azon kevés régi helyek egyike, amit még Shanghaiban meg lehet találni a nagy modern világ közepette. A Yuyuan kertet még a Ming dinasztia építette 1559-ben, ez egy rendezett, tavakkal, halakkal, teknősökkel, sokszázéves fákkal, szűk utcákkal, tradicionális épületekkel tömött kertegyüttes. Körülötte szinte „áthatolhatatlan” bazárrengeteg van, ahol a 83. árus is ugyanolyan lelkesedéssel próbálja az arcunkba nyomni ugyanazt a gagyi, haszontalan, fröccsöntött, értéktelen, műanyag játékot vagy éppen lézert, mint a legelső. Voltak viszont érdekes és egyedi áruk is. Végül bejutottunk a kert bejáratához, megvettük a jegyünket, végigmentünk rajta. Szép volt, jó volt, érdekes volt, kijöttünk. Bent láttunk mindenféle népi szuveníreket még kínai mértékben is horribilis árakon (30 centis jádeszobor 2 200 000 Ft-ért és társai). Mire kiértünk, elkezdett szakadni az eső, mi pedig persze otthon hagytuk az esernyőt, mert nem akartuk cipelni. Csurom vizesen visszaértünk a hotelbe.
Itt pihenés és tervezés után eldöntöttem, hogy ha ki akarom próbálni a Maglevet, a világ leggyorsabb vonatát, azt most kell megtennem. A mágneses levitációval működő vasút nem érintkezik a vágánnyal, lebeg felette, így a vonatot „csak” a légellenállás lassítja. A 2-es metró végállomását és a Shanghai Nemzetközi Repülőteret összekötő út 20-25 km lehet, ezt 7 perc alatt tette meg a vonat, maximálisan 431 km/h-val. Egyes kanyarokban akár 45°-os szögben is bedől a vonat, a könnyebb kanyarodás végett. Miután megérkeztem az első és egyben utolsó állomásra, a gigantikus repülőtérre, szétnéztem, és pár fotó elsütése után a következő vonattal visszamentem a városba.
Következő úti cél a Tudomány és Technológia múzeum lett volna, de szégyenszemre 17:15-kor bezárnak, így erről lemaradtam. Elég fura, hogy a világ egyik legnagyobb városában rengeteg látnivaló, múzeum 5 körül bezár és az utolsó metró is 11 körül megy. A visszaérkezés után megbeszéltük a szintén a városban levő csoporttársainkkal, hogy búcsúestét tartunk, így eljött a hostelünkbe a mexikói szobatársunk, az ukrán, orosz csoporttársaink és további két AIESEC-es ismerősük, akivel véletlenszerűen ismerkedtek meg. Mellesleg elég sok hozzánk hasonló fiatalról derül ki beszélgetés közben, hogy ők is az AIESEC-kel jöttek. Az estét a szállásunk bárjában töltöttük, biliárdoztunk, csocsóztunk, söröztünk, és a többi lakóval ismerkedtünk: norvég, kanadai, olasz, német, román, kínai fiatalokkal.
Ma reggel egy késői reggelivel kezdtünk, aminek ár-, érték-, hústartalom- és távolságarányát okosan mérlegelve Dennis a Subwayben kötött ki, én pedig a Breadtalk-ban. Ez utóbbi egy nemzetközi pékséglánc, gyönyörű termékeik vannak, az ember tálcával megy végig és lehet válogatni a gyönyörűségekből. Tudtommal otthon nincs Breadtalk, de itt nagyon népszerű (ha mást nem, azért, mert az emberek rájönnek hogy rizs helyett lehet finom kenyeret is enni).
Ezután találkoztunk a városba később érkező három lánnyal, Suhailaval, Annisaval es Aleenaval (Omán, Indonézia, Taiwan), és megmutattuk nekik az utat a hotelünkbe, mert ők is ott foglaltak szobát egy éjszakára. Később Dennisszel bejártuk a közelben levő People’s Parkot (Néppark), majd találkoztunk velük, végigvezettük őket a Nanjing Road-on, majd beültünk egy Pizza Hut-ba, ahol bevártuk az orosz Baianat, az ukrán Sandrat, a volt csapatvezetőnket, a kínai Evat, és a rég nem látott, vízumproblémájával alaposan megküzdő mexikói Dave-t. Itt ettünk-ittunk, majd kisétáltunk a Bund-ra. 15 perc séta és gyönyörködés után megérkeztünk a kompkikötőhöz, ahol 2, azaz kettő yüanért lehet átjutni a folyó túloldalára (74 Ft). A kompút maga is egy élmény, jó rálátást ad mind Puxi, mind Pudong városrészekre. Végül megérkeztünk és útba vettük a BO-t, azaz a Bottle Opener épületet, azaz a Sörnyitót, azaz a Shanghai World Finance Centert.
Az épület 2007-ben készült el, és a világ jelenlegi 4. legmagasabb épülete a maga közel 500 méterével. A publikum számára a 94., 97. és 100. emelet látogatható, az utóbbi kettő különbsége a sörnyitő lyuk része. A lyuk alján és tetején is van egy hosszú üvegfolyosó, amin végigsétálhatnak a látogatók. A kilátás leírhatatlan, így nem is próbálom részletezni, de az alábbi pár kép sem adja vissza teljesen az élményt:
A Sörnyitó melletti 88 emeletes épület nappal...
...majd éjjel.
A torontoi CN Towerhez hasonlóan itt is van üvegpadló
Rálátás a Bundra
Már alulról: a két jelenlegi és az épülő legnagyobb shanghai épület.
Miután a magasban töltöttünk vagy 2-3 órát, Eva elvitt minket egy kisebb toronyépületbe, ami, mint kiderült, egy 10 emeletes pláza volt. Itt vacsoráztunk egy étteremben, ahol a pénztárcánk kímélése végett csak tésztákat ettünk, meg mangókrémitalt, ami nagy kedvencünk lett, mert isteni finom. Mármint a mangó, minden létező formájában. A tésztám garnélás és valamilyen öntetes volt, a mangókrém pedig kókuszhabra volt ráöntve a pohárban, az egészet pedig egy gömb fagyival koronázták meg. Isteni volt. Bár a kókusz nem látszik, azért berakok róla egy képet, a mellettem ülő ukrán lány kumquat-lime italával együtt:
Összességében nagyszerű napunk volt.
Tegnap bejártuk a Nanjing Road nevű bevásárlóutcát, és láttuk esti fényében a Bund-ot és a Huangpo folyó túloldalán levő Pudong városrészt. Ez az a kerület, ami önmagában is megállná a helyét különálló metropoliszként, pedig az utóbbi 20 évben húzták fel. Shanghai a 40-es, 50-es évek tájékán a világ 3. legfontosabb pénzügyi városa volt. A Mao-korszak alatt visszaesett a fejlődése, de az 1990-es évek óta, amikor Pudong városrész "különleges gazdasági környezet" minősítést kapott a kormánytól, szinte napról napra emelték fel a felhőkarcolókat. Többnyire nemzetközi bankok építkeznek. Szóval 20 év alatt felhúzták olyan épületek tucatjait, amiből Budapesten talán 30 évente épül egy. Érdekesség: a jelenlegi második legmagasabb épület, a Oriental Pearl Tower mellett van a mostani legmagasabb, a sörnyitó alakú Shanghai World Financial Center. Alakja miatt csak BO-nak hívjuk (beer opener). Jelenleg ez a világ 4. legmagasabb épülete. Mellette láttuk az épülő Shanghai Towert, ami 2014-re készül el, és 632 méteres magasságával a világ 2. legnagyobb épülete lesz a dubai Burj Kalifa után. Valahogy így fog kinézni.
Ezzel el is telt a késődélután-koraeste, majd a folyó mentén visszasétáltunk a hostelünkbe. Tegnap kiderült, hogy 4 helyett csak 3-an tudunk menni Londonba, az Olimpiára. Ez egy kirándulás, amit másfél éve szervezek. Apa mondta, hogy hívjak valakit, és alapos megfontolás után Dennist hívtam, a holland srácot, akivel másfél hónapja minden percet együtt töltöttünk kora reggeltől késő estig, és jó cimborák lettünk. Míg én egy londoni nővel beszélgettem, aki a világkörüli útjának vége felé jár, sok keresgélés és kétségbeesés után kiderült, hogy egyszerűbb hazamenni az eredeti gépével Amszterdamba, majd onnan 4 óra múlva elrepülni Londonba, mint innen egyből Londonba. Szerencséjére minimális pluszköltséggel talált londoni járatot, így a régóta várt hazaérkezése a családja részéről abból fog állni, hogy köszöntik a fiukat, átveszik a szennyest, majd visszakísérik a becsekkoláshoz :)
Összességében Shanghai meglepően kellemes város ahhoz képest, hogy kínai városról beszélünk. Sokkal nemzetközibb, tele van a világ minden tájáról érkező üzletemberekkel és turistákkal, többen beszélnek angolul, több az angol kiírás az utcákon, itt több nyugati márka képviselői nyithatnak üzletet, (eddig) nem láttunk rossz angolsággal megírt közlekedési táblát (ami elég jellemző volt mindenhol máshol). Shanghai a világ harmadik legnépesebb városa, a külterületekkel együtt 25 500 000 lakossal.
És hogy egy pár saját képet is mutassak, íme pár az esti Bundról, a Nanjing Rd-ról, és Pudong városrészről:
A Bund két talán leghíresebb épülete, a Béke Hotel és a Bank of China épülete
East Nanjing Road estefelé
Bár a Sörnyitó magasabb, innen a TV torony tűnik nagyobbnak.
Csak egy gyors hír: megérkeztünk a shanghai hostelbe. Most indulunk felfedezni a várost.
A szombati nap csak a tábor befejezéséről szólt. Reggel az osztállyal voltunk, szabadfoglalkozás keretein belül, én az olimpiai megnyitó és a táborbeli programok fényképeit mutogattam nekik. Készültünk egy másfél-kétórás műsorral délután, miután ez rendben lezajlott, a gyerekek egyenként mondták el a véleményüket, élményeiket. Minden tanárnak volt egy borítéka a teremben, amibe üzeneteket rejthettek a diákok, sokunké teljesen megtelt, talán 15-20 lehetett az enyémben:
Ezen kívül is rengeteg ajándékot kaptunk tőlük (főleg a fiúk): teáscsészét, teát, ajándéktárgyakat, gyűjtőknek kiadott kínai bélyeget, szerelmes leveleket. Pár diák kitalálta, hogy minden tanárt megkér egy pár soros motiváló szöveg írására a füzetébe, persze ez gyorsan elterjedt, így az utóbbi 3 napban minimum 100 füzetbe írtam, igyekeztem mindenkinek mást írni.
Az ünnepség után az iskola meghívott minket vacsorázni egy muszlim étterembe:
Miután innen visszaértünk, megkaptuk a fizetésünket a kétheti munkáért. Ezután szinte mindenki elment KTV-be, azaz karaokezni a múltkor említett helyre, hogy kellően jól teljen a búcsúeste. Ez az összes ajándék, amit kaptam a diákoktól:
Kínai kabala, kinyomtatott közös fényképek, porcelán tea készlet, teafű (a kerek), képkeret, bélyegek, levelek, szárított levél gyűjtemény füzetbe ragasztva jókívánságokkal, füzetek kínai versekkel, idézetekkel, üzenetekkel.
Ma, vasárnap reggel fotózkodtunk a gyerekekkel, minden osztállyal készített külön csoportképet az iskola. Miután végeztünk, nagy örömünkre kinyitották a tusolót, amiről tegnap este a vacsora miatt lemaradtunk. Már majdnem összepakoltam, készen állunk a 41 órás útra Shanghaiba. Értelemszerűen a következő két napban nem fogok blogot írni. Ebéd után az iskola kivisz minket a vasútállomásra, 18:24-kor indulunk és két nap múlva dél körül érkezünk.
25-éről nem tudok sok érdekeset írni, teljesen standard nap volt. Délelőtt tanítottam, délután pedig az aktuális elfoglaltság színészkedés volt. Egy-egy jelenetet kellett előadnuk az osztályoknak egy általuk választott filmből. Tekintettel arra, hogy a legtöbben nem vették a fáradságot az angol szöveg betanulásához, elég unalmas volt 3 órán át kínai előadásokat hallgatni (és fotózni).
26-án elhatároztuk, hogy elmegyünk elmegyünk Kunmingba, hiszen itt vagyunk már majdnem 3 hete, és még nem volt alkalmunk megnézni a tartomány fővárosát. Csak egy fél délutánnyi időnk volt rá most is, mert délelőtt tanítottunk, este 7-re pedig vissza kellett érni az aznapi foglalatosságra, ami a kórusverseny döntője és "tehetségkutató show" volt.
Kunming belvárosába az iskola közeléből indult busz, egy órás útra van innen. Az út végén leszálltunk egy kis bazársor végén, és végigsétáltunk rajta. Az egész utca nem állt másból, csak táblákat és posztereket gyártó kis bódékból. Házszámokat, üzemi táblákat, feliratos ponyvákat, érmeket, posztereket gyártanak, és ilyen üzletből volt vagy 50 egymás mellett. Egyébként is jellemző az országra, hogy mindenhol ugyanazt a fröccsöntött műanyag, gyenge minőségű tömegárut árulják. Az utca végén voltak kisállat árusok, ahol láttunk egy kb 20x30x50 centis ketrecbe zsúfolva vagy 40 madarat, hasonló elrendezésben 3-4 centis bogarakat, amiket megesznek, nyulat akkora ketrecben, ami egy ujjnyival nagyobb mint ő maga, és háziállatként tartott malacot. Volt sok teaárus, akik zsákokban árulják a kimért teát, fűszereket, porcelán teakészleteket. Végül kiértünk egy civilizáltabb vásárlóutcába, ami a következőképpen nézett ki:
Itt láttunk még keresztény templomot is, amivel még nem találkoztam 5 hét alatt és 6 városban. Láttunk pórázon sétáltatott kisbabát, snackként fogyasztandó mogyoróval töltött szárított csilipaprikát, és hasonló érdekességeket.
Amikor ezt írom, már 27-e van, és a blog funkcióját tekintve az egyetlen mai érdekesség az volt, hogy egy egyórás interjút adtunk a helyi újságnak a táborról, a gyerekekről, a tanításról, a tapasztalatainkról, a kulturális különbségekről. Ma este lesz workshopom, tehát 22:30-ig tanítanom kell, a téma fotográfia, vagy Magyarország lesz, attól függően, melyiket szeretnék jobban.
Először is, akik hallották a híreket a tájfun által okozott károkról Dél-Kínában, azoknak szólok, hogy mi is Dél-Kínában vagyunk, de a tájfun 1500 km-re voltunk tőlünk.
A tegnapi napról csak pár képet akarok mutatni, ugyanis sok érdekesség nem történt, tanítottunk, ebédeltünk, vacsoráztunk. Este pedig (miután nagy nehezen engedélyt kaptunk rá..) elmentünk megnézni egy éjszakai piacot, amiről csak annyit tudtunk, hogy kicsi, meg hogy este 10 körül nyit. Hát, odamentünk és nagy meglepetésünkre találtunk 2 standot, a szokásos pálcikás snackeket árulták. Az egész úgy nézett ki, mintha két család összeült volna sütögetni. Legalább láttunk példát arra, hogy itt is jó alkalom az evés a szocializálódásra, mert a menzákon ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk: az emberek nem maradnak ott beszélgetni, a dolgozók csúnyán néznek ránk, ha evés után még ott ülünk és beszélgetünk. Otthon ennek az ellenkezőjéhez szoktunk hozzá. Szóval egy kép a tegnapi "piacról":
Itt ismerkedtünk mindeféle alkatrészekkel, például a kék pólós Chris előtt levő sötétebb izé egy komplett kiscsirke, pálcikán, aminek az apró tojásait szintén pálcikán külön lehet megsüttetni. Volt ún. "ragadós" rizsből készült édesség, nem tudom mi a rendes magyar megfelelője. Sütnek például csirkelábakat is, persze jól megfűszerezve csípős paprikával.
Miután visszaértünk az iskolába, sokáig beszélgettünk Kína és a különböző országok közötti kulturális különbségekről, az itteni politikáról. Ezután a kampuszt fotóztam, ez a kép például vaksötétben készült 15 mp-es exponálással:
