Szóval megérkeztem a szervező egyetem, a Zheijang University városába, Zheijang tartomány fővárosába, Hangzhou-ba. Akiben felmerül a kérdés, hogy mégis mit csinálok Kínában (jogosan): az AIESEC nevű nonprofit, egyetemista-utaztató szervezeten keresztül fogok 14, a világ minden másik tájáról érkező egyetemistával és kb ugyanennyi kínai önkéntessel nyári táboroztatni 10-15 éves gyerekeket Kína Szecsuán és Jünnan tartományában. A fizetés a szállás és az ételünk lesz. Részletes programleírás itt található. 

Megérkezésemkor az itteni kapcsolattartóm, egy 20 éves shanghai egyetemista lány fogadott, aki itt tanul. Elvitt a szállásra, után elmentünk ebédelni. 350 Ft-ért akkora adag tésztába csomagolt gesztenyés húsgombócokat kaptam, hogy egy darab kb. 4 falat, és 12 ilyen van belőle. Az egész levesben van, amibe póréhagymát karikáznak. Kép van róla a picasa galériában. Ez is meglepően finom volt és sok, nem is bírtam mindet megenni. Ezután pihenés volt, mert még mindig fáj a lábam a pekingi egész napos rohanástól. Este bejártam a szállás közvetlen környékét, itt is vannak ilyen sütödék, ahol pálcikára húzott jószágokat sütnek és árulnak, de itt nincsenek olyan lehetetlen ennivalók, mint a tegnapi skorpió és társai. Képek erről is vannak az albumban.

És most pár szó a cenzúráról. Kínában 30 000 ember dolgozik az internet cenzúrásán. Több mint 210 ezer online bejegyzést töröltek a kínai hatóságok és 42 weblapot zárattak be alig egy hónapon belül. Nincsen youtube,  google térkép, facebook, google news, twitter. A google képkereső csak az első oldal találatait mutatja meg. A honlapokon eltűnnek a facebook like-ok és a kommentek. A legviccesebb az, hogy a fenti AIESEC-es leírás sem jön be, csak a böngészőm előzményeiből másoltam ki, ugyanis a nemzetközi AIESEC honlap működik, de a magyar aloldalaik nem. Google térkép helyett van Bing maps, de eddig nem sok mindent talált meg, amire kerestem vele. Google dokumentumok egyáltalán nincsenek. Picasa-ra csak a telepített programból tudok feltölteni, a böngészőből nem. Megnézni is csak a saját képeimet tudom, másokét nem! Google csevegőben a kép bejön, hangot viszont nem közvetít. Több nemzetközi torrentoldal és az nCore is le van tiltva (tegnapelőtt még bejött, ma már nem, tehát ügyesen észlelték és letiltották). 9gag-en némelyik kép egyszerűen nem látszik, mintha átlátszó lenne, pedig be vagyok jelentkezve. Hát, ilyen és ehhez hasonló furcsaságok vannak itt. Remélem ezt a bejegyzést sem fogják törölni.

Mai napi érdekesség: Fűszerezett, sütésre kész csirkelábak vákuumcsomagolásban (volt tojás és állati nemiszervek is, de ez szalonképesebb):

2012-06-19-034.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://elmentemkinaba.blog.hu/api/trackback/id/tr24603069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása