25-éről nem tudok sok érdekeset írni, teljesen standard nap volt. Délelőtt tanítottam, délután pedig az aktuális elfoglaltság színészkedés volt. Egy-egy jelenetet kellett előadnuk az osztályoknak egy általuk választott filmből. Tekintettel arra, hogy a legtöbben nem vették a fáradságot az angol szöveg betanulásához, elég unalmas volt 3 órán át kínai előadásokat hallgatni (és fotózni).

26-án elhatároztuk, hogy elmegyünk elmegyünk Kunmingba, hiszen itt vagyunk már majdnem 3 hete, és még nem volt alkalmunk megnézni a tartomány fővárosát. Csak egy fél délutánnyi időnk volt rá most is, mert délelőtt tanítottunk, este 7-re pedig vissza kellett érni az aznapi foglalatosságra, ami a kórusverseny döntője és "tehetségkutató show" volt.

Kunming belvárosába az iskola közeléből indult busz, egy órás útra van innen. Az út végén leszálltunk egy kis bazársor végén, és végigsétáltunk rajta. Az egész utca nem állt másból, csak táblákat és posztereket gyártó kis bódékból. Házszámokat, üzemi táblákat, feliratos ponyvákat, érmeket, posztereket gyártanak, és ilyen üzletből volt vagy 50 egymás mellett. Egyébként is jellemző az országra, hogy mindenhol ugyanazt a fröccsöntött műanyag, gyenge minőségű tömegárut árulják. Az utca végén voltak kisállat árusok, ahol láttunk egy kb 20x30x50 centis ketrecbe zsúfolva vagy 40 madarat, hasonló elrendezésben 3-4 centis bogarakat, amiket megesznek, nyulat akkora ketrecben, ami egy ujjnyival nagyobb mint ő maga, és háziállatként tartott malacot. Volt sok teaárus, akik zsákokban árulják a kimért teát, fűszereket, porcelán teakészleteket. Végül kiértünk egy civilizáltabb vásárlóutcába, ami a következőképpen nézett ki:

IMG_8054.jpg

Itt láttunk még keresztény templomot is, amivel még nem találkoztam 5 hét alatt és 6 városban. Láttunk pórázon sétáltatott kisbabát, snackként fogyasztandó mogyoróval töltött szárított csilipaprikát, és hasonló érdekességeket.

Amikor ezt írom, már 27-e van, és a blog funkcióját tekintve az egyetlen mai érdekesség az volt, hogy egy egyórás interjút adtunk a helyi újságnak a táborról, a gyerekekről, a tanításról, a tapasztalatainkról, a kulturális különbségekről. Ma este lesz workshopom, tehát 22:30-ig tanítanom kell, a téma fotográfia, vagy Magyarország lesz, attól függően, melyiket szeretnék jobban.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmentemkinaba.blog.hu/api/trackback/id/tr24681476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása